Számomra a várandós anyukák igazi unikornisok...

Hogy miért? Mert egy varázslat részesei. Gondoljatok csak bele: két apró sejtből egy igazi kis emberke fejlődik – és ehhez semmi másra nincs szükség, csak időre. Ez egy valódi tündérmese. Márpedig az unikornisok köztudottan a tündérmesék alapkövei. Pontosan úgy, ahogy az édesanyák a családoké.

Most nem sorolom fel, hogy hányféle szerepben kell helytállnia egy anyának nap mint nap, mert akkor ez a bejegyzés sosem érne véget. De amit az a bizonyos kilenc hónap hoz magával – az maga a csoda. Megváltozik a test, az otthon, a gondolkodás. A nők ilyenkor kivirágoznak. A szemükben ott csillog a boldogság, hosszabban elmerengenek, jobban élvezik a napsütést, észreveszik az apró szépségeket a világban, és becsben tartják azokat.

Látszólag csak ülnek egy padon a parkban… de valójában egészen máshol járnak. Egy saját kis csodavilágban, ahol ők maguk az unikornisok – a saját tündérmeséjük főszereplői.

Ezeket a pillanatokat szeretném megőrizni számukra. Mert eljönnek majd a szürke hétköznapok – a rohanás, a számlák, az időpontok, betegségek, éjszakai ügyeletek, óvodai beiratkozások. Nem most. Majd. De biztosan eljönnek. És olyankor szükség van valamire. Valamire, ami feltölt. Ami olyan, mint egy puha, meleg takaró, amit magadra húzol – és újra abba a varázslatba csöppensz, ahol minden elkezdődött.

Amikor még csak a szíveddel láttad őt. Amikor a kezed a pocakodon pihent, érezted minden moccanását, és elképzelted, hogy merre visz majd az út, amerre ezek a picike talpacskák egyszer elindulnak.

Ezt a világot, ezt a csodát szeretném átadni neked a képeimen keresztül. Mert ez a kilenc hónap… néha túl hosszúnak tűnik, néha túl rövidnek – de mindig megéri emlékké tenni. Egy kis mese, amit bármikor újra elővehetsz.